Ti is érzitek már, hogy – ahogy az én dédim mondta – egy kakaslépéssel hosszabbodnak a nappalok?

Aki jól ismer, tudja, hogy nem kötöttem különösebben szoros barátságot a kétlábúakkal. Egyetlen kivétel akadt a tyúkudvarban kapirgáló csőrösök közül, A KISKAKAS. Igen, így, csupa nagybetűvel! Őt a nagymamámtól örököltük, és regénybeillően kalandos élete volt. Szeidinél, a mamánál is sokáig kóborkakas státuszban volt, aztán szépen beszokott, és pöttöm termete ellenére tökéletesen ura volt a tyúkháremnek. Sokszor halált megvető bátorsággal futott versenyeket a pulinkkal, bár az ilyen versenyek száma fordítottan volt arányos ékes faroktollainak számával. Többször megmenekült a forróvizes lubickolás elől, mert, hát mégiscsak ő A KISKAKAS, és többet ér, mint egy kakaspörkölt… Utolsó menekülése után végleg eldöntöttük, A KISKAKAS lesz a tyúkudvar ura amíg csak ő maga nem tartja vonzóbbnak a mennybéli kukoricát.

Most gondolta úgy, hogy inkább angyalpipiket hajkurászna. Az ő tiszteletére készült a mai kacsóműves grafika.